RTE Tatabánya – csúszott rendesen…

2011. október 25. • Főoldal, Minirally, Rallye Sprint, RTE cikke.

Az időjárás nem volt kegyes az indulókhoz. A rali-Túra és a Ezerjó Rallyesprint bajnokság mezőnye két klasszikus pályán járt a nemzeti ünnepen. A viszonyokhoz a mezőny nagy részének többedszerre sikerült csak igazodni, ez látszik is az albumban látható sok képen, de hát ezért is szeretjük a ralit…

A szombati nap kisebb közjátékkal kezdődött, ugyanis a sprintesek 3 Oroszlány-Pusztavámi szakasza elmaradt, állítólagos engedélyezési hiányosságok miatt. Aztán jött a vasárnap, amikor is borongós, esős időjárás fogadta a komplett mezőnyt. Ez még nem lett volna baj, csakhogy a környékre jellemző fehér aszfalt még szárazon is tartogat meglepetéseket. A bajnoki címre hajtó két pilóta küzdelmébe bele-bele csipegetett a többi Evo, bár Nagy Matyi az első gyorstól kezdve az élre állt, és ott is maradt annak ellenére, hogy őt is kellemetlen helyzetbe hozta a rugógyári temetős egyenes…Az autó is átváltozott, 3.9-essé, ennek okának kiderítése még DuEn kollégának sem sikerült. A feltörekvő, vagy „örök tehetségek” csak a többi helyezésért csatáztak, Velenczei és Hevesi azért végig ott lihegett a cím mérkőzők nyakában. A H-csoportban az utolsó gyorson cserélt helyet a Volvo Ivanicsos C30-as Schweizerék sokat látott propelleresével, a kategóriájukat azonban meg nyerték mindketten.

A3-ban Matók Ádám diadalmaskodott Civic-jével az összetettben pont megelőzve a leggyorsabb Ladást a Forgács/Varga kettőst. N2-ben ellenfél nélkül nyertek Kaptásék, volt itt is komoly továbbcsúszás.A2-ben Madari, míg az egykor navigátorként is feltűnt Kondella Péter N3-ban ünnepelhetett. A mi autónk derekasan küzdött, Fábán Ottó immáron sokadszorra nyerte meg az N1-et.

Kapcsolódó cikkek

  • Nincsenek kapcsolódó cikkek
A cikkhez nincsenek még hozzászólások.

Szólj hozzá valamit Te is!