Néhány szóban mutatkozz be az rvo.hu olvasóinak.
Andó Zoltánnak hívnak. Kazincbarcikán születtem, jelenleg Izsófalván élek szüleimmel. A Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi karára járok gazdálkodás és menedzsment szakra.
2011-ben a BAZ. megyei RallySprint Bajnokság N csoportos Lada kategóriájának bajnoka lettél. Idézzük fel a futamokat és az ott történteket!
Igen. Sikerült felállnunk 2011-ben a bajnokság végén a legfelső dobogóra, ami talán minden vágyamat és álmomat betöltötte. A 2011-es évben 5 versenyen vettünk részt N kategóriában. Évünk nagyon jól kezdődött sikerült egy nagyon jó és megbízható autót összeraknunk a 2010-es télen. A BAZ. megyei Rallysprint Bajnokság első futama Szemere-Kányi elág volt, ami már ismerhető volt ORB futamokról. Itt nagyon jól indítottunk, hiba nélkül mentünk végig és az autó is nagyon jól viselkedett. Utána jött Zabar-Domaháza ami szintén ismert pálya itt sajnos nem voltunk sokan kategóriába de itt is sikerült felállni a dobogó legfelső fokára. Következett a Vasgyári verseny , amitől eleinte egy picit tartottam a pálya miatt, de a tartásomat félre lehetett rakni az első gyors után, talán az év legjobb versenye volt számomra, itt volt kisebb technikai hibánk, elhagytuk a kipufogónkat majdnem,de sikerült orvosolni és első hellyel zárva ezt a versenyt is. Következett a hírhedt Bükkszentkereszti pálya, ami nem a mi versenyünk volt, nagyon szétszórtak voltunk én is a navigátorom is, nem a mi versenyünk volt. Így csak 3 helyen zártunk. Végül nagy izgalommal várva következett Szemere-Hernádvécse, ahol első helyet kellett megszereznünk, ahhoz hogy megnyerjük a bajnokságot, mert az utolsó versenyre már nem lett volna pénzünk. Itt a 2. gyorson beestünk bent hagytunk közel 15 másodpercet, így az utolsó gyors előtt még 2. helyen álltunk, de utolsó gyorson egy lapra feltéve mindent megnyertük a versenyt és ezzel a Lada N Bajnoki címet. És elmondhatom, hogy emlékezetes pálya marad nekem, első bajnoki címünket szereztük meg rajta.
Honnan a rali szeretete? Hogyan jutottál el a korábban már említett bajnoki címig?
A rally szeretete kb. 8 éves koromban kezdődött, ahová apukám vitt el először ez egy Ragály-Imola-Kánó szakasz volt. Ettől a kortól kezdve szinte minden évbe kijártunk ORB, RTE, Amatőr versenyekre. Voltam kint már Csehországba versenyen és a tavalyi évben sikerült az első Vb futamomra kijutni Franciaországba. Teljesen más világ!
Hogy hogyan jutottam el ide…..eleinte én motoroztam, de itt a környéken nagyon sok mindenkinek volt már épített Lada vagy utcára vagy már versenyeztek vele, ez megtetszett nekem is és eladtam a motorom és a középiskolás ballagási pénzemet hozzá tettem így hozzá jutottam egy igazi papós zsigulihoz. Ami volt pénzem beletettem és építettem utcára egy Ladát csapatni illetve hójárónak. 2 évig használtam így, aztán Tóth Ádám barátom megkérdezte hogy születésnapja alkalmából nem-e mennénk mint előfutók a BAZ megyei Sprinten, állná az egész versenyt csak menjünk, én ezt kihasználtam és elindultunk Ragály-Imola-Kánó szakaszon, ahol először voltam életembe versenyen azon pályán végre én is versenyezhettem. Nagyon megtetszett ezért ebbe az évbe mentünk még egy előfutást Sáta-Sáta szakaszon. Jött az év vége és felvetettük, hogy jó lenne többet versenyezni. 2009 telén elkezdtük az autót építeni, becsövezni, megerősíteni stb. 2010-be elindultunk 3 versenyen és olyan eredményeket értünk el Lada N kategóriába hogy év végén felállhatunk a dobogó legalsó fokára. 2010-ben Jancsurák Gabi barátom épített nekem egy megbízható, ütőképes motort, kapott az autó egy új futóművet és elindultunk 2011-ben is ahol Bajnokok lettünk. Tehát Ádámmal így megmaradtunk a legjobb barátok és a legjobb csapattársak.
Kik állnak a háttérben? Kik segítettek, hogy idáig eljuss?
Háttérbe nagyon sok ember áll, de talán 2011-ben tapasztaltuk meg igazán, hogy kire számíthatunk és ki áll mellettünk 100%-ba. Első sorban persze szüleim és Ádám szülei voltak akik mindenbe és minden áron mellettünk álltak. Apukám megpróbálja intézni a főbb feladatokat és ezúton is neki vagyok a leghálásabb a sok segítségért. Nem sok ember feküdne 55 évesen egy Lada alatt.:)
De ide sorolhatnám a két barátnőt,Lillát és Esztert illetve Tátrai Balázst akiktől nagyon sok támogatást kapunk. A kocsi felkészítésében és a bajnoki cím elérésében a legtöbb köszönettel tartozom Molnár Zolinak, Molnár Istinek, Molnár Ádinak, Papp Csabinak és persze motormágusnak Janucsurák Gabinak is. Háttérbe állnak még és még egyszer megragadva az alkalmat, hogy nekik is köszönetet mondjak támogatásukért a Molnár Bio Transnak, IBG Kft-nek, Borsodpaintballnak. Ez a 2011-es Bajnoki cím nekik is szól. Ezekkel az emberekkel most már elmondhatom hogy egy csapatot alkotunk.
Hogyan tovább? Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
Tervek vannak, de ebbe a mai világba nem egyszerű előre tervezni, szponzort találni. Most a télen teljes restaurálás volt az autón, festő, karosszéria, új futómű, új váltó és épül az új motor, megpróbálunk egy teljesen A-s Ladát összehozni. Illetve szponzor gyűjtésben vagyunk jelenleg, eddig úgy nézz ki a tavalyi szponzorok megmaradnak, de jó lenne még gyarapítani a listát. Tervek között van az RTE ezen belül Eger, Ózd, Szendrő egyenlőre csak előfutóként és persze ha a pénz úgy engedi akkor egy-két Sprinten is elszeretnénk indulni. Remélem 2012-es év is olyan szerencsés lesz számunkra mint 2011.
Köszönöm a lehetőséget Zsolti Bácsinak és az RVO-nak!
A Zsolti bácsiért még kapsz
! Én is köszönöm a beszélgetést!
Andó Zoltán -- Tóth Ádám / Szezon összefoglaló 2011