A vereségbe a legnehezebb beletörődni, és ezt tegnap is bebizonyította a Hummer-es Robby Gordon. Az amerikai pilóta előbb benézett egy dűnét, majd dobott egy szaltót. Az első esetnél nem volt senki a közelében, de az ott elvesztett időt megpróbálta behozni és Peterhansel mögött autózva jött a már említett piruett.
A szakasz végén Gordon a következőket mondta: Elég jó ütemben mentünk, mikor az egyik dűnéhez túl gyorsan érkeztünk meg és az autó eleje elásta magát. Itt kb. 40-45 percet töltöttünk, és eközben Stephané megelőzött minket. Amilyen gyorsan csak tudtunk elindultunk utána. Ekkor az autó csinált egy szaltót, majd a talpára esett, és mentünk tovább, hihetetlen volt. Meg akartam verni a MINI-ket!
Az összetettben vezető Peterhansel is komoly erőpróbának érezte a tegnapi szakaszt: Nem próbáltam megnyerni a szakaszt. Szerettük volna elkerülni a hibákat, főleg a pénteki hiba után. A dűnék terén ez volt a legnehezebb szakasz az egész Dakaron.
Murguly Péter