Egy hete Svédországban megvitatták a WRC helyzetét, íme, pár kérdés és Mahonen úr válaszai;
Mi volt a baj a Eurosporttal?
Azt hittem már megegyeztünk, és kész a szerződés, de nem. Azt pedig nem akarjuk, hogy orvosok helyett ápolók lássák el a betegeket. Itt az ideje tiszta lapot kezdeni, és megvizsgálni a dolgokat üzleti szempontból.
Mi lehet tudni erről az Expression of Interest Document-ről?
Minden kreatív ötletet szeretnénk meghallgatni. Láttuk mi történt a North One Sport-al. Nem működött a dolog, de levontuk belőle a megfelelő tanulságot. Ettől is csak erősebbek lettünk.
Ez azt jelenti, hogy nem lesz állandó promótere a világbajnokságnak, és csak a helyi szervezetek segítik majd a munkát?
Nem! Szeretnénk megtudni mi, történik most a piacon. Megvárjuk, amíg jönnek az érdeklődők, és ha úgy gondoljuk érdemes, tárgyalóasztalhoz ülünk velük. Tudni akarjuk, hogy a pályázatban szereplő emberek, mit is hogyan csinálnak. Az időkeret nagyon szűkös, úgy hogy biztos vagyok benne, komoly válaszokat kapunk az idő lejárta előtt. Hogyan képzelik a promóter, és a helyi vállalkozások közös munkáját. Képzeljék el jelenleg nincs kielégítő partner, persze megoldhatnánk házon belül, de az FIA-nak az infrastruktúra is fontos. Az ajtó viszont nyitva áll továbbra is mindenki előtt, és biztos vagyok benne, hogy 2013-ra meg fogjuk oldani. Nem vagyunk a kapkodás híve, és nem akarjuk elsietni a döntést.
Mit várhatunk a 2013-as naptártól?
Semmi radikálisát. Meg kell nézni a '11-es, illetve '12-es naptárat, és látni fogjuk milyen országuk lehetségesek. Azt még nem tudom megmondani mik, lesznek az új helyszínek. Az nem titok, hogy vannak új országos a listán, mint például Brazília, Dél-Afrika, Kína, emellett Oroszországgal dolgozunk együtt, és Indiával.
Tizenhárom verseny?
Mondjuk inkább úgy, hogy 10-13 között lesz.
Mi lesz a Mexikó Rally Televíziós közvetítésével?
Rendben kell, hogy legyen. Nem mehetek bele a részletekbe, de a következő napokban tető alá kellene hoznunk a dolgot.
Mit gondol az új időmérő rendszerről?
Van még vele munka. Ez egy új dolog volt, ami jól működött, de attól tartok ez kockázatos dolog. Ez így fair a sport szempontjából, de azt még mindig nem értem, hogy miért kell a legjobb pilótáknak a legjobb pozícióból rajtolniuk.
Murguly Péter